Így szoktasd le gyengéden gyerkőcödet az ujjszopizásról

A gyermekkori ujjszopás egy természetes önjutalmazási, önmegnyugtatási cselekvés, ami egy bizonyos életkorig hasznos is a babának, hiszen az első időszakban nem csak a nyugalom instant eszköze, hanem segíti a gyermek arc- és a szájizmainak fejlődését, valamint a helyes légzési és nyelési folyamatok kialakulását is. A picik sokféle védekező és önnyugtató érzelmi helyzetben vetik ezt be, így ringatják magukat álomba, vagy nyugtatják magukat sírás után, és vezetik le az esetleges feszültséget. De képbe jön az ujjszopizás akkor is, ha a hasfájásukat vagy a fogzástól elgyötört kis ínyük fájdalmát próbálják enyhíteni. De meddig hasznos ez és mikortól nem az, és mit tehetünk ellene?

Az ujjszopizás és ezzel együtt a cumizás legkésőbb 4-5 éves korig alapesetben rendben van, de még pici korban is okozhat komoly szájüregi és fogászati elváltozásokat. Kisebb korban főleg azoknál a gyerekeknél figyelhető meg drámai elváltozás, akik erősen szívják, intenzíven cumizzák a hüvelykujjukat, vagy a gumicumit. A passzívan a szájban pihenő hüvelykujj általában nem okoz jelentős elváltozásokat. Előbbi esetében viszont komoly deformitások, csökkent légző- és rágófunkciók, kóros nyelv és ajakmozgások, elmozdult fogak, harapási anomáliák, emésztési gondok, beszédfejlődési rendellenességek is kialakulhatnak. Ahhoz, hogy elkerüljük ezeket, meg kell tanulnunk tudatosan és gyengéden terelgetni gyermekeinket afelé, hogy észrevétlenül végleg elhagyják az ujjszopást.

Fontos tudni, hogy amikor a gyermek már abba a korba kerül, hogy kezeivel, folyamatosan intenzíven játszik, pakol, tárgyakat elemez, és felfedez, az ujjszopás szép lassan magától abbamarad, mert nem lesz már érdekes a számára, viszont sok gyereknél ez nem magától értetődő, ezért jó ha tudjuk, hogyan kell ezt a folyamatot segíteni. 

Az ujjszopizás a biztonságérzet milyenségének egyik testi kivetülése is. Először is meg kell értenünk, hogy a gyermekünk milyen helyzetekben szopizza intenzívebben az ujját. Ugyanis, ha nem kiegyensúlyozott a családi környezet, vagy ha a kicsi magára marad a kisebb-nagyobb feszültségeivel, félelmeivel, vagy a számára nehezen feldolgozható változásokkal (kistestvér érkezése, óvodai közösségbe kerülés, költözés), akkor a cumizás, ujjszopás pótcselekvéssé, berögzült szokássá is válhat.

Ezeket tegyük a gyengéd leszoktatás érdekében: 

• Semmiképp se szidjuk le az ujjszopás miatt a gyereket és ne alkalmazzunk mindenféle retorziót, hogy ne vegye a szájába az ujjacskáját. Inkább, amikor nem szopja, dicsérjük meg, hogy milyen nagy fiú vagy nagylány, és milyen ügyes, hogy már nem szopizza az ujjacskáját!

• Ha a gyermek alapvetően már csak nyugtalanságakor ujjsszopizik, próbáljuk meg megfigyelni és gyengéden kideríteni, hogy mi a nyugtalanságának az oka és azt az okot igyekezzünk minél előbb megszüntetni. 

• Ha már nagyobb a gyermek beszélgessünk vele az ujjszopizás hátteréről és kérdezzük meg, hogy milyen esetekben teszi őt nyugodttá ez a cselekedet és vizsgáljuk meg együtt, játékosan, hogy ezen hogyan tudnánk közösen változtatni. Például vezessük be a gyerekkel együttműködve, hogy mik azok a helyzetek, amikor megengedett az ujjszopi és mik azok, amikor már felesleges. Ha a gyerek a segítségünkkel maga is belátja, hogy a legtöbb esetben ez már neki egy ok nélküli pótcselekvés, akkor ezt különböző vicces, kedves, játékos alkuval el tudjuk vele hagyatni.

• Keressünk fel egy gyermekfogorvost, és kérjük meg, hogy minket is instruáljon az ujjszopással kapcsolatos leszoktatás gyakorlati módszereiről és a kicsinek az ő szintjén is beszéljen erről.

A legfontosabb, hogy szülőként figyeljük és kiismerjük gyermekünk érzelmi világát szokásait. Így az ujjszopásból eredő nagyobb fogászati problémák is elkerülhetők lesznek, hiszen még időben résen leszünk a megelőzéssel.